Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények


Kapcsolódó oldal:  



Az igali Pek-Snack Kft. fejleszt

A somogyi Igal központú, látványpékség-hálózatot működtető Pek-Snack Kft. márciusig 147 millió forintos, uniós támogatást élvező beruházást hajt végre - MTI.

a cég a válságban előremenekülve, az újabb fejlesztéssel kívánja bővíteni a kapacitásait és a piacait - mondta Galántai János, a cég tulajdonos ügyvezetője az MTI-nek.

A korábban Fornetti Pannon Kft. néven működő, majd a Fonetti Európa Kft.-től tavaly elszakadó, és annak legnagyobb konkurensévé váló Pek-Snack Kft. 6 ezer négyzetméteres igali gyára immár 13 éve látja el a látványpékség franchise partnereit fagyasztott pékáruval. A jelenleg 205 alkalmazottat foglalkoztató, tisztán magyar tulajdonú vállalkozás Magyarországon több mint 900, horvátországi leányvállalatán keresztül több mint 500 horvát partnerrel áll kapcsolatban.

Galántai János szerint a siker kulcsa a folyamatos alkalmazkodásban és az ehhez kapcsolódó fejlesztésekben rejlik, amely új munkahelyek teremtésével, és a régiek megőrzésével is együtt jár. Ennek a válságtól sújtott világban rendkívül nagy a jelentősége - jegyezte meg.

Beszámolt arról, hogy alig két éve 700 milliós fejlesztéssel bővítették és korszerűsítették az igali üzemet, mégis úgy döntöttek, hogy újabb, 147 millió forintos beruházást indítanak, amelyhez 51,65 millió forint uniós pályázati támogatást sikerült nyerniük. Az új beruházás érdemi része modern gépek beszerzése, amely a csomagolástechnológiai fejlesztések mellett lehetővé teszi a cég termékpalettájának bővítését is. Ennek köszönhetően a vállalkozás heteken belül új, kiskiszerelésű, háziasszonyoknak készített fagyasztott pékárukat, valamint egyedi csomagolású croissant-t kíván piacra dobni. A projekt részeként informatikai fejlesztést is végrehajtanak, több elavult eszközt lecserélve.

A Pek-Snack Kft. fejlesztése kapacitásbővítéssel is jár, amelynek révén elsődlegesen a hazai, biztosnak számító piacon kívánnak előretörni, de ezzel párhuzamosan a külpiacaikat is bővíteni szeretnék, amelynek érdekében már megkezdték a tárgyalásokat több potenciális partnerrel - mondta a cégvezető. (fcentrum)

További információk:



2012.01.28.
 
Hírlevél