Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények


Kapcsolódó oldal:  



A Fornetti Londonba készül

A Fornetti Angliában kíván terjeszkedni. (NAPI)

Miután jól alakult a tavaly tesztjelleggel megnyitott üzletek forgalma, a Fornetti Kft. erősíteni kívánja jelenlétét az angol fővárosban - mondta a lapnak Szabó József, a társaság ügyvezető igazgatója. A vállalatvezető szerint a nyitást az is megkönnyíti, hogy London immár az ötödik legnagyobb magyar népességű város a világon, közel 100 ezer honfitársunk él.

A terjeszkedés első lépéseként master franchise szerződéseket kötnek a partnereikkel, melyek ezek után saját boltokat nyithatnak, de jogukban áll a kiskereskedelmi partnerekkel szerződést kötni és részükre termékeiket forgalmazni, valamint klasszikus master franchiser-szolgáltatást nyújtani is. Szabó azt is elmondta, hogy az érdeklődés nagy, így elképzelhető, hogy Anglia más területén is terjeszkednének.

Itthon tavaly elérte a 2220-at a Fornetti franchise-rendszerben működő boltok száma. A cég tavalyi tervezett adózás előtti eredménye 696 millió forint, nettó árbevétele 12,6 milliárd forint. (fcentrum)

További információk:



2013.02.14.
 
Hírlevél