Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények
Franchise Partner Program

A SPAR felgyorsította a franchise Partner Programot

A Spar, elektronikus hírlevélben, internetes játékba csomagolva ösztönzik a vállalkozókat Spar-franchise indítására. (hvg.hu)

A SPAR a kormányzati intézkedések kivédésére (vasárnapi boltzár, stb.): szerteágazó franchise-hálózat kiépítésében látja a menekülőutat, lehetőleg családi működtetésben.

A hálózat - más csatornák mellett - e-mail útján terjesztett hírlevelekben is keresi leendő franchise partnereit.

A hirdetésben szereplő telefonszám felhívása esetén (kipróbáltuk, onnan tudjuk) az érdeklődők - akik között állítólag egy konkurens hálózat, a Real egyik boltüzemeltetője is felbukkant - szinte minden részletet megtudhatnak, így például azt is, hogy míg az általános árukészletének 85 százalékát, addig a húsáruknak 100 százalékát a Spartól kell majd beszereznie.

A csatlakozáshoz egy legalább 100 négyzetméteres eladótérrel bíró üzlethelyiséggel kell rendelkeznie a pályázónak, és a Spartól kapott árumennyiség fejében 10 millió forintos kauciót vagy ugyanekkora bankgaranciát kell tudni prezentálni - tudta meg HVG a hírlevélben feltüntetett Spar Partner Program információs telefonszámán. A feltöltött árumennyiség ellenértékének teljesítésére - azaz a 10 millió forint árbevétel előállítására és a Sparnak való megfizetésére - 21 napja van a franchise-ba vevő vállalkozónak. A szerződést 5 évre kötik, eddig bent kell tartani a kauciót vagy a bankgaranciát, az 5 évet azonban a szerződés megkötésének évén felül számolják.

A Spar egyszeri csatlakozási díjat számít még, ami nem túl borsos, négyzetméterenként ezer forint. Ezen felül van még havonta fizetendő költség is, ez a forgalom 1 százalékát teszi ki. Ez fedezi majd az üzletre kihelyezett logó (de a felszerelés és a működtetés kiadásai az üzemeltetőt terhelik), a marketing és a logisztika költségeit, így az üzlet reklámozását, az akciós újságok készítését, és terítését, de ebben az összegben van benne a heti öt napban történő friss gyümölcs, húsáru és tejtermék, valamint a heti kétszeri szárazáru kiszállításának díja is.

Az üzlet árainak kialakítása során a saját márkás termékek esetében nem térhet el a Spar és Interspar üzletekben megszabott áraktól, a többi terméknél mindkét irányban 10 százalékos a mozgástér - az ebből fakadó esetleges kockázatot az üzemeltető viseli. Az árukészletben a saját márkás termékek arányára nincs megkötés. Amennyiben azonban a franchise üzlet a szárazáruból és a friss zöldség-gyümölcsből többet rendel, mint a minimálisan meghatározott 80-85 százalék, úgy félévente visszatérítésre számíthatnak a túlteljesítés mértékétől függően.

Egyes információk szerint azonban, ha a pályázó "házon belülről", azaz a Spar alkalmazottai közül érkezik, akkor tetemes támogatásra, nem elhanyagolható kedvezményekre számíthat a cégtől. Egy vidéki Spar áruházvezető-helyettes forrásunk úgy tudja, hogy ez esetben például az üzlet berendezését, a működéshez szükséges hűtőket, pultokat, polcokat, számítógépeket, mérlegeket, árcédula-nyomtatókat díjtalanul kapja a megnyíló bolt, amiket a kívülről érkezetteknek csak térítés ellenében, bár esetenként részletfizetési kedvezménnyel bocsát rendelkezésre az üzletlánc. Amennyiben bérlik az elektronikus infrastruktúrát, (pénztár, számítógép, készletnyilvántartó, rendeléskezelő), akkor 80-100 ezer forint ennek a havi bérleti díja, de ezért szervizelik is. Az információs vonalon a felszerelés megvásárlásáról vagy a bérlésről szóló információkat megerősítették HGV-nek.

Forrásunk szerint amennyiben Spar-üzletet vezető kolléga lenne a franchise átvevője, úgy annyi pluszkedvezményre számíthat, hogy az árukészletet nem 21, hanem 45 napos határidőre kell kifizetni, azaz hosszabb idő áll rendelkezésre eladni az árut. Ezeket az információkat Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője azonban cáfolta, mondván "ilyen szerződést még senki sem láthatott, hiszen egyelőre nem nyílt belsős franchise-üzlet". Korábbi Sparos egységet is csak egyet adtak eddig ranchise-be, ez az üzlet Ercsiben működik teszjelleggel. Egy külső vállalkozó vette franchise-ba úgy, hogy a dolgozókat megtartotta. Egy hónap alatt is el lehet jutni a franchise-szerződésig

A telefonos regisztráció után az illetékes akvizíciós területi vezető keresi meg a pályázót, akivel személyes találkozón rögzítik a részleteket, és ha "rendezett az anyagi háttér", akár egy hónap alatt is el lehet jutni a szerződéskötésig". A regisztrációt ugyancsak az információs telefonon lehet visszavonni, de a tárgyalások megkezdése után a pályázónak titoktartási kötelezettséget kell vállalnia. Az üzletnyitástól még ekkor is elállhat a pályázó - kérdés persze, hogy az addig birtokába jutott információk titokban tartását miként biztosítja a Spar.

SPAR Partner Program

A SPAR Partner Program nyitott minden olyan magán-kiskereskedő előtt, aki vagy már rendelkezik működő üzletegységgel vagy elhatározta, hogy nyit. A másik irány fókuszában a már meglévő, saját üzemeltetésű szupermarketeik átadása áll, elsősorban sparos munkatársak számára.

Dolgozóikat 2014 végén kérdezték meg, hogy üzemeltetnének-e Spar-áruházat a jövőben, és ha igen, melyiket. A felhívásra közel 70-en jelentkeztek, akik esetében egyenként megvizsgálják az általuk kiválasztott áruházaknak és a kollégák alkalmasságát. Az áruházaik átadás-átvétele 2015 tavaszán indulhat el.

A házon belüli pályázóknak puhább feltételeket szabnak?
(fcentrum)

További információk:



2015.02.10.
 
Hírlevél