Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények
OBI franchise

Idén három új áruházat nyit az OBI

Az OBI barkácsáruházlánc 2005-ben három, jövőre pedig további két-három egység nyitását tervezi. A cég négy-öt éven belül fejezné be magyarországi terjeszkedését, összesen majdnem harminc áruházzal látná lefedettnek a piacot.

Az OBI jelenleg összesen 120 ezer négyzetméteres eladótérrel 17 áruházat üzemeltet Magyarországon, a 2004 áprilisában zárt pénzügyi évben 10,5 millió látogatót fogadott. A következő üzleti évben, várhatóan 2005 őszén Nagykanizsán nyitnak áruházat, majd még egyet egy vidéki városban, illetve egy továbbit Budapesten. 2006-ban újabb 2-3 áruház nyitása várható, 4-5 éven belül pedig 26-27 áruházzal lefedik a magyar piacot. A vidéki áruházak területe 7-8,5 ezer, a budapestieké 10-11 ezer négyzetméter.

A vállalat a 2005 április végén záruló pénzügyi évben várhatóan 40-42 milliárd forint árbevételt ér el. A forgalom 33-34 százaléka az építőanyagok, illetve kapcsolódó termékek eladásából származott, ugyancsak 33-34 százalék lakberendezési, fürdőszoba- és konyhafelszerelési cikkekből. Kézi szerszámok eladásából az árbevétel 20-22 százaléka folyt be, kertészeti cikkekből 14-15 százalék. A következő években a cég vezetője szerint várhatóan tovább csökken az építőanyag-értékesítés aránya az OBI magyarországi forgalmán belül, amelynek helyét a kertápolással, illetve a lakberendezéssel kapcsolatos eladások vehetik át.

A Tengelmann-csoporthoz tartozó OBI áruházlánc február végén nyitotta meg ötszázadik áruházát a németországi Pockingben. 2006 végéig 35 újabb áruházat nyit, fő terjeszkedési területe Kína és Oroszország. (MF)
(fcentrum)

2005.03.21.
 
Hírlevél