Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények
 
Hírlevél 
A Fornetti a 2015 év franchise hálózata

Teljesítménye alapján a Fornettit választotta a 2015 év franchise hálózatának a Magyar Franchise Szövetség, amely minden évben az országos lefedettséggel és szakmai ismertséggel, illetve legalább öt éve működő hálózattal bíró hazai vállalkozások közül választja ki a győztest. (origo)

Az elmúlt kilenc hónapban a bővülő hazai és külföldi értékesítés révén 10 százalékkal erősödött a Fornetti.

Sebastian Gooding ügyvezető igazgató szerint az elismerést a partnerekkel közös növekedést megcélzó vállalati stratégia következetes megvalósításának köszönhetik. Ennek kiemelt elemei a piaci trendek és fogyasztói szokások nyomon követése, a tudásmegosztás, a kiemelkedő értékesítés támogatás és az elkötelezett munkatársak. A mostani sikerek alapján a Fornetti nyáron már a német fogyasztókat veszi célba.

A növekedés a vállalatcsoport elsődleges célja: a Fornetti nyár végén indította el 600 millió forintos fejlesztési programját, amelynek első lépéseként egy új bútorüzemet adtak át Kiskunfélegyházán. Az időközben mintegy 500 millió forinttal kibővített modernizációs programcsomag következő eleme a csomagolástechnika korszerűsítése és a romániai gyár bővítése lesz, miközben a gépjárműpark frissítése is folyamatosan zajlik.
(fcentrum)

További információk:



2016.01.22.