Franchise
Franchise Cégkereső
Franchise lehetőségek
Egyéb Szolgáltatás
Linkek
Rendezvények
Felszámolják a Dr. Makkos Ingatlan Centrum Franchise cégét

Bedőlt az ingatlanpiac egy jól ismert szereplőjének egyik cége, a Dr. Makkos cégcsoport franchise ingatlanforgalmazó cége, a felszámolást november elején tették közzé. A franchise-ban 22 irodát működtető cég honlapja még aktív. (HGV)

Felszámolás alá vonták az ingatlapiacról jól ismert Dr. Makkos cégcsoport egyik tagját, a Dr. Makkos Ingatlan Centrum Franchaise Kft.-t, az eljárást november 10-én tették közzé. A vállalkozást 2010. áprilisának második felében alapította a névadó Makkos Gyula 500 ezer forint jegyzett tőkével, ami azóta sem változott. A társaság fő tevékenysége ugyan üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, de az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint foglalkozik ingatlaügynökséggel, -bérbeadással, -üzemeltetéssel és -adásvétellel is.

A nyilvántartás szerint 4 főt alkalmazó cég - amelynek tulajdonosa és ügyvezetője egy személyben az alapító - tavaly 11,5 millió forint nettó árbevétel mellett 2,86 milliós mérleg szerinti veszteséget hozott össze, egy évvel korában pedig 10,8 milliós forgalom mellett másfél milliós volt a veszteség. A felszámolás iránti kérelmet 2013. augusztus első felében adták be a Fővárosi Törvényszékhez.

A cégjegyzékben a társaság elektronikus elérhetőségeként egy …@ingatlandoktor.com-os email címet adtak meg, a jelzett honlap aktív és különféle oktatási pénzügyi és karrierszolgáltatások mellett ingatlanokat is kínál eladásra, illetve bérlésre.

A cégtulajdonos az Opten cégjegyzéke szerint ugyancsak egyszemélyi tulajdonosa és vezető tisztségviselője a 2006. év végén alapított Dr. Makkos Ingatlan Centrum Ingatlanhasznosító és Oktató Zrt.-nek, amelynek főtevékenysége ingatlanügynökség, de foglalkozik, bérbeadással és üzemeltetéssel és adásvétellel is.

Az ugyancsak egyszemélyes társaságnak nem megy túl jól, hiszen tavaly nulla forint árbevétel mellett csaknem 300 ezer forint mérleg szerinti veszteséget ért el, egy évvel korábban pedig 109 ezer forint volt a forgalom és 578 ezer forint mínusz keletkezett.

"Komolyabb" forgalmat csak 2010-ben sikerült bonyolítani - 3,985 millió forintot - , de abban az évben a mérleg szerinti veszteség szinte pontosan ugyanekkora volt. Korábban 207-ben 18,5 millió forint volt a cég forgalma, majd 13 millió forint, aztán 4,26 millió. A társaság nyereséget egyetlen évben, 2011-ben ért el, nulla forintos árbevétel mellett 80 ezer forint volt profit. A cég ellen három bírósági végrehajtás indult, ezek közül egy volt adóhatósági, a másik kettő bírósági - még egyik eljárás sem zárult le.

Az ingatlanos vállalkozónak korábban volt egy betéti társasága, amit 2001-ben alapított és 2012-ben végelszámolásból felszámolásba fordult eljárás nyomán szűnt meg.

Az érintett cégek tulajdonosát, Makkos Gyulát többször is kereste HGV, a honlapon megadott telefonszámon, többször nem vették fel a hívást, amikor mégis, munkatársai gyors visszahívást ígértek, ám több nap elteltével sem érkezett telefonhívás a a cégtől.
(fcentrum)

2014.11.22.
 
Hírlevél